Projektzáró 7. osztály

Reformkor projekt

A hetedik osztály tantervi anyaga a magyar reformkor időszaka. Kézenfekvő volt a választás, hiszen ezt a korszakot nemcsak történelmi vonatkozásában, hanem irodalmi, zenei, építészeti, tudományos és egyéb területekről is vizsgálni lehet. A megszerzett ismereteken kívül a projekt során lehetőségük nyílt a tanulóknak az élményszerű feldolgozásra. Megtapasztalták a kor hangulatát és beleélhették magukat a reformkori emberek változatos életvitelébe.

[Best_Wordpress_Gallery id=”118″ gal_title=”Projektzáró 7. osztály”]

Kategória: Uncategorized | Projektzáró 7. osztály bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Farsang 2019

„Behúzza karmait a tél,
mint a felszállni kész madár,
a fehér feketére vált:
olvad a hó alatt a határ.”

  1. február 15-én került sor intézményünk farsangi ünnepségére.

A Diákönkormányzat szervezésével a rendezvény előtt egy héttel a 7. osztályos tanulók tombolát árultak iskolánk diákjainak. A tombola fődíját, mint minden évben, a gyermekek kérését figyelembe véve, a diákönkormányzat kasszájából vásároltuk meg.

Sok-sok felajánlást kaptunk a szülőktől, amit ezúton is

 szeretnénk hálásan megköszönni!

Több éve már, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolunk a Félegyházi Pékség Kft.– vel. Idén ismét nagy örömöt okoztak gyermekeinknek ízletes fánkjaikkal.

Az osztályok csoportos produkciói minden évben egyre ötletesebbek.

Ezzel a színvonalas délutánnal végül sikeresen elűztük a telet.

       Horváthné Gulyás Henrietta

[Best_Wordpress_Gallery id=”120″ gal_title=”Farsang 2019″]

 

 

 

 

 

 

Kategória: Uncategorized | Farsang 2019 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Projektzáró 1.-2. osztály

  1. február 6-án került sor az 1-2. osztály „Ilyen vagyok” projektjének záró nyílt napjára.

A gyerekek több héten keresztül ismerkedhettek meg az emberi test részeivel, érdekességeivel és az egészséges életmód, táplálkozás rejtelmeivel.

Ellátogattak hozzánk intézményünk vezetői és az alsó munkaközösség vezetője is. Ezen kívül igen nagy volt az érdeklődés a szülők részéről, amit nagy örömmel fogadtunk.

[Best_Wordpress_Gallery id=”116″ gal_title=”Projektzáró 1.-2. osztály”]

Kategória: Uncategorized | Projektzáró 1.-2. osztály bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az intézményvezető vette át az adományt

Csányi József polgármester január 21-én, hétfőn adta át a városi bálon megrendezett borárverés teljes bevételét, csaknem egymillió forintot Keresztesiné Csikós Gabriellának, a félegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezetőjének. A szép összeg tartalmazza az Integrál Zrt. 100 ezer, és az R. Nagy Tüzép 50 ezer forintos, liciten kívüli felajánlását is. Az adomány az intézményt támogató alapítvány munkáját segíti.

Kategória: Uncategorized | Az intézményvezető vette át az adományt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Évadnyitó Városi Bál a Göllesz iskola javára

Mint eddig minden évben, úgy idén is elköteleződött a Városi Bál egy jótékonysági cél mellett. Ezúttal a borárverés teljes bevételét – előzetes számítások szerint mintegy egymillió forintot – ajánlották fel a félegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény munkáját támogató alapítvány javára. Keresztesiné Csikós Gabriella intézményvezető személyesen mondott köszönetet a gesztusért, és röviden beszámolt az iskolában folyó magas színvonalú szakmai munkáról.

Forrás, további képek és információk az alábbi linken érhető el:

https://felegyhazikozlony.hu/sa_hirek/i_helyi_hirek_2/i_evadnyito_varosi_bal_a_gollesz_iskola_javara_16822/t_%C3%89vadnyit%C3%B3%20V%C3%A1rosi%20B%C3%A1l%20a%20G%C3%B6llesz%20iskola%20jav%C3%A1ra/index.html

Kategória: Uncategorized | Évadnyitó Városi Bál a Göllesz iskola javára bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Karácsonyi műsor 2018

A Diótörő, A Holle anyó, a múlt évben előadott fenyőfa története után most Dickens: Karácsonyi énekét dolgoztuk fel. A főszereplő Ebenezer Scrooge, foglalkozására nézve uzsorás és milliomos. Scrooge fösvény, lelketlen és utálja a karácsonyt, utál minden szépet és jót, sőt a karácsonyi ünnepeket és az arra való készülődést is egyenesen gyűlöli. Idén azonban egymás után három angyal is meglátogatja: az elmúlt karácsony angyala, a jelen karácsonyé és egy képzeletbeli jövőé. A jelenben megismerjük Scrooge alkalmazottját, aki nem tudja fizetni mozgássérült kisfia gyógykezelését. Az átélt élmények hatására azonban Scrooge megváltozik, kedves, jólelkű emberré válik, és kifizeti a kis Tim gyógykezelését.

A regény, 1843-ban jelent meg, de a történet üzenete a mai korban is aktuális. Valójában úgy is mondhatnánk, hogy a mi iskolánk igaz történetét adjuk elő önöknek. Fogadják nagy szeretettel. Kívánom, hogy ” Fény és tiszta ünnep áradjon, minden lélekből. „

[Best_Wordpress_Gallery id=”114″ gal_title=”Karácsonyi műsorunk 2018″]

Kategória: Uncategorized | Karácsonyi műsor 2018 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mikulás 2018

A jó hangulatot Yeti előadóművész szórakoztató zenés előadása alapozta meg. Alsós tagozatos diákjaink kedves kis műsorral várták a Mikulást. A mikuláscsomagokat a Mozgáskorlátozottak Egyesülete és a Caritas helyi szervezte ajándékozta intézményünk gyermekei számára.

[Best_Wordpress_Gallery id=”110″ gal_title=”Mikulás 2018″]

 

Kategória: Uncategorized | Mikulás 2018 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

EFOP-3.2.15

Az EFOP-3.2.15-VEKOP-17-2017-00001 azonosítószámú „A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása” elnevezésű kiemelt európai uniós projekt, valamint az EFOP-3.3.5-17 „Tematikus informális és nem formális tanulási alkalmakhoz kapcsolódó tanulási formák módszertani megalapozása” című alprojektjének finanszírozásában valósult meg a tematikus program. Melynek keretében iskolánk 3., 5.  és 7. évfolyamos tanulói tölthettek el egy hetet a Balatonnál. Ez idő alatt rengeteg élménnyel lettek gazdagabbak: kirándulások, hajózás a Balatonon, ügyességi – és sportvetélkedők. Olyan programokon vehettek részt, melyek révén nemcsak nyári szünetük volt tartalmasabb, de célunk volt az is, hogy önismeretük, együttműködési készségük fejlődjön.

[Best_Wordpress_Gallery id=”102″ gal_title=”EFOP-3.2.15″]

Kategória: Uncategorized | EFOP-3.2.15 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

GYIÖK nap

 2018. szeptember 26-án került megrendezésre a városi GYIÖK nap.

Ladányi Bence, DÖK képviselő és Horváthné Gulyás Henrietta, DÖK segítő pedagógus képviselte intézményünket a polgármesteri hivatal dísztermében második alkalommal megrendezett közmeghallgatáson.

A városi közoktatási intézmények küldöttei kérdéseket tehettek fel a városvezetésnek, mely lehetőség jó célt szolgál az egyéni gondok, hiányosságok kezelésére.

A meghallgatás után, 10 órától, a városi sportcsarnok adott otthont a sport-, a szellemi és a kreatív vetélkedőknek.

Intézményünk alsó- és felső tagozatos diákjai külön versenyen vettek részt, nagyon szép eredménnyel.

A középiskolák standokat állítottak fel, és bemutatták az általuk képviselt szakmákat, lehetőségeket. Így a 7. és 8. évfolyamos tanulóink pályaválasztást elősegítő börzén nézhették meg, hogy melyik szakma áll közel az elképzelésükhöz.

Igazán izgalmas és élményekkel teli délelőttöt tölthettünk el együtt a többi intézmény tanulóival és pedagógusaival.

Köszönjük a GYIÖK munkáját!

[Best_Wordpress_Gallery id=”99″ gal_title=”GYIÖK nap”]

Kategória: Uncategorized | GYIÖK nap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tanévkezdési információk!

Tanévnyitó és első tanítási nap:

2018 szeptember 3., hétfő, 8:00

Megjelenés ünneplőben:
(fekete nadrág/alj, fehér ing/blúz)

 

Kategória: Uncategorized | Tanévkezdési információk! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kirándulás

A Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény nevelői öt esztendeje minden évben osztálykirándulást szerveznek Kecskemétre halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára. A hagyományosan május-június hónapban sorra kerülő esemény „házigazdája” idén is Irena Lesnikowska tanárnő volt, akinek vezetésével május 16-án hét kisdiák kelt útra a hírös városba. A szociális és egyéb nehézségekkel küzdő gyerekek mindig kiugró lelkesedéssel várják a tavaszi kiruccanást, mert – elmondásuk szerint – máskor ilyen „messzire” csak nagyritkán vagy egyáltalán nem jutnak el. Ezúttal a Malom Központban is megfordultak a nebulók, ahol – felvételeik tanúsága szerint – a helyi McDonalds étteremben falatoztak, majd filmet néztek a bevásárlóközpont mozijában. Utána pedig hetekig nézegetik a fotókat, társaságban felidézik az együtt töltött mesés pillanatokat, csodás élményeket – tette hozzá a fiatalokat kísérő pedagógus. Az eddigiekhez hasonlóan idén is a Porta Egyesület támogatta a kecskeméti városnézést.

Forrás: http://civilnaplo.hu/s_!news/i__7/i__28686

[Best_Wordpress_Gallery id=”97″ gal_title=”Kirándulás 2018″]

Kategória: Uncategorized | Kirándulás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jótékonysági Jogging Szuperinfó Szilveszteri Futóverseny

Köszönjük támogatásukat!

Immáron 26. alkalommal rendezte meg a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub 2017. december 31-én szilveszteri futóversenyét, melynek ezúttal a sport népszerűsítése mellett jótékony célzata is volt.

A „Zárjuk együtt az évet egy jó cselekedettel! Támogassuk futva a GÖLLESZ-es gyermekeket!” – szlogennel megrendezett év végi záró sporteseményen majdnem ötszázan neveztek.

[Best_Wordpress_Gallery id=”49″ gal_title=”Szilveszteri Futóverseny”]

Forrás: http://www.infokiskunfelegyhaza.hu/hirek/olvas/jotekonysagi-jogging-szuperinfo-szilveszeri-futoverseny-eredmenyei-2018-01-08-125623

Kategória: Uncategorized | Jótékonysági Jogging Szuperinfó Szilveszteri Futóverseny bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Karácsonyi ünnepség

Hálánk és szeretetünk jele mindazok iránt, akik támogattak bennünket és itt voltak velünk hagyományos karácsonyi műsorunkon.

Úgy érezzük, tanulóinkat, iskolánkat egyre többen fogadják el és támogatják. Köszönjük a rengeteg támogatást a Tankerületnek, a Polgármesteri hivatalnak, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy gyermekeink minél több élményben részesüljenek a tanévben!

Iskolánk tanulói és dolgozói nagy igyekezettel készültek erre a mai napra.

A mese tanulsága az, hogy az élet összes pillanata a miénk, amelyben minden napnak van valamilyen öröme, csak meg kell keresni. Fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, béküljünk meg magunkkal, hogy mások is el tudjanak fogadni.

[Best_Wordpress_Gallery id=”48″ gal_title=”Karácsonyi ünnepség 2017″]

Kategória: Uncategorized | Karácsonyi ünnepség bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mikulás ünnepség

Krampuszok helyett az Országgyűlési Őrség díszkíséretében érkezett meg a Mikulás december 6-án, a Göllesz Viktor Általános Iskolába. A lelkes, énekes fogadtatást a Télapó gazdag ajándékkal köszönte meg. Az osztályközösségek értékes játékokat kaptak, és minden gyermeket megajándékozott a Télapó egy édességekkel teli ajándékcsomaggal is.

[Best_Wordpress_Gallery id=”47″ gal_title=”Mikulás 2017″]

Forrás és további képek: http://felegyhazikozlony.hu/sa_hirek/i_helyi_hirek_2/i_egyenruhasok_kisertek_a_mikulast_a_gollesz_viktor_13701/t_Helyi%20h%C3%ADrek%20-%20Egyenruh%C3%A1sok%20k%C3%ADs%C3%A9rt%C3%A9k%20a%20Mikul%C3%A1st%20a%20G%C3%B6llesz%20Viktor%20%C3%81ltal%C3%A1nos%20Iskol%C3%A1ba/index.html

Kategória: Uncategorized | Mikulás ünnepség bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Október 23-i megemlékezés az iskolánkban.

[Best_Wordpress_Gallery id=”46″ gal_title=”2017. október 23.”]

Kategória: Uncategorized | Október 23-i megemlékezés az iskolánkban. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva