https://www.youtube.com/watch?v=8MY6RE7m9OA
Orbán Viktor bejelentése a koronavírus járvánnyal kapcsolatban (2020.03.13.)
Karácsonyi Ünnepség (2019.december 19.)
Iskolánk hagyományos karácsonyi műsorán A suszter manói című zenés mesejátékot adtuk elő.
Egy szegény, idős suszterről van szó a mai mesénkben. A mester elvállalja egy báli cipő készítését, ami nagyon sürgős munka. Ehhez egész éjjel dolgoznia kellene, ennek ellenére elalszik.
Ekkor sietnek segítségére a manók.
Az eredeti Grimm mesében két manó van, a mi változatunkban azonban nagyon sok segítőkész, táncot járó manó szerepel.
Ebben az önzetlen segítségnyújtásról szóló mesében iskolánk dolgozói, diákjai közösen vesznek részt.
Ahogyan az elmúlt években, mesénknek most is üzenete van:
Segíteni nem jutalomért kell!
Az önzetlen segíteni akarás visszajár, mint egy szeretethullám.
Kívánom, hogy idén karácsonykor mindenkihez látogassanak el a jót tevő manók!
Szeretetteljes, boldog ünnepet kívánunk!
[Best_Wordpress_Gallery id=”151″ gal_title=”Karácsonyi ünnepség 2019″]
Pályaorientációs nap
Intézményünk célja, hogy tanulóink, az általános iskola elvégzése után törekedjenek a továbbtanulásra. Olyan kompetencia alapú iskolai gyakorlat kialakítására törekszünk, amely biztosítja a tanulók számára a minél szélesebb körű tapasztalatszerzést, a napi tevékenységek gyakorlását, ismereteik elmélyítését és alkalmazását a mindennapi életben.
A praktikus, gyakorlatorientált ismeretek átadását alkalmazzuk, mely segíti a későbbi önálló életvezetést, az önfenntartás megvalósulását.
E célok elérésének érdekében szerveztük meg november 11-én a tanulók számára a Pályaorientációs napot.
Külső partnereink voltak:
Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium
Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium
Bringabarát Kerékpárbolt és Szerviz
Kurucz Judit iparművész
Halloween-hét
Hagyományosan az őszi szünet előtti héten tartjuk Halloween-hetünket. Idén is ötletesebbnél ötletesebb „tökfejek” sorakoztak fel aulánkban. Tanulóink ügyességüket és kreativitásukat tekintve ismételten kitettek magukért. Nekik köszönhetően az őszi szünet előtti hét is nagyon jó hangulatban telt el.
Reméljük a szünet is tökéletesen telik majd!
[Best_Wordpress_Gallery id=”143″ gal_title=”Halloween-hét 2019″]
Egészséghét 2019
Hagyományőrző programjaink közül, a 2019/2020-as tanévben az Egészséghét megtartása volt az első, október hónapban.
Az egészségnevelés célja a gyermek és ifjúsági korosztályoknál egy hangsúlyozottan megelőző jellegű, folyamatosan végzett egészségfejlesztés.
Egészséghetünk célja, hogy a gyerekek tudják, hogy az egészséges táplálkozásban milyen ritmus, ételfajták és alapanyagok élveznek preferenciát, és szeretnénk, hogy étrendjük meg is egyezzen ezzel. Célunk, hogy tisztában legyenek a mozgás élettani hatásaival, és szabadidős programjaik többségében is ezek a tevékenységek domináljanak. Az egészség valamennyi – testi, lelki, szociális – dimenziójával kapcsolatos ismeretek megtanítása mellett elengedhetetlen azoknak a tevékenységfajtáknak, kapcsolatoknak, konfliktuskezelésnek, probléma megoldási és önnevelési stratégiáknak a fejlesztése is, amelyeken keresztül az iskola a tanulók értékrendszerét és ennek következtében életmódját is hatékonyabban befolyásolhatja.
Egészségnevelésre minden gyereknek szüksége van, hiszen e tevékenység szerves része az életre való felkészítésüknek.
A tanulók életkoruknak megfelelő szinten- tanórai és tanórán kívül foglalkoznak az egészség megőrzése szempontjából legfontosabb ismeretekkel:
- a személyes higiénia
- aktív életmód, a sport
- táplálkozás
- a környezet védelme
Első nap: „ A tisztaság fél egészség”
Tarjányiné Kocsis Anita mesterfodrász felajánlásával egyéni frizurakészítés vált valóra.
Második nap: „ Újrahasznosítás”
Az iskola minden tanulója és dolgozója aktívan részt vett a papírgyűjtésen.
Harmadik nap: „ Egészséges táplálkozás”
Ételszobrászat – az elkészült művekből kiállítást szerveztünk.
Sajtkóstolás – Kásáné Tóth Edit sajtkészítő felajánlásából.
Negyedik nap: „Környezettudatosság” „Környezetvédelem”
A Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztő Iroda Prezentációjának megtekintése.
Plakátkészítés – az elkészült plakátokat és az ötletes Hulladékszobrokat kiállítottuk.
Időkitöltő feladatként a gyerekek Táplálék piramist készíthettek, vagy játszhattak az –
E-bug.hu – egészségfejlesztő játékokkal.
[Best_Wordpress_Gallery id=”141″ gal_title=”Egészséghét 2019″]
EFOP-3.3.5-17-2017-00029 – Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program Kísérleti megvalósítása a Kecskeméti Tankerületi Központban.
Az EFOP pályázatnak köszönhetően június 24-e és 29-e között intézményünk 3., 5. és 7. osztályos tanulói tölthettek el egy hetet a Balatonnál. Sokan közülük most először látták a Balatont.
A hét első napján, bevezetésképpen ismerkedtünk a helyszínnel, a különböző vízi járművekkel, többek között vízibiciklivel is. A második napon a gyerekek megismerkednek a biztonságos vízi közlekedés szabályaival, vízi KRESZ-szel, vízrendészeti szabályokkal, vízbiztonságuk napról napra erősödött. A harmadik nap az önismeretre és a csapatmunkára fókuszáltunk. A vízi sportok és a játékok célja is az együttműködés, a csapatban való dolgozás megtapasztalása, erősítése volt. Délután egy csendesebb önismereti programra került sor. A negyedik nap hajókirándulással telt, Badacsonyba utaztunk. A gyerekeket ámulatba ejtette a kilátás és a hajózás élménye. Az ötödik napon egy újabb kirándulás következett, ezúttal a Balatonboglári Kalandparkba látogattunk el. A gyerekek önfeledten bobozhattak, majd elsétáltunk a Gömbkilátóhoz is. Az utolsó napot egy kvízzel zártuk – tanulóink számot adhattak tudásukról, újonnan szerzett ismereteikről. A közösségi program révén pozitív élményekkel gazdagodhattak tanulóink, örömtelien, boldogan tértek haza.
[Best_Wordpress_Gallery id=”134″ gal_title=”Balaton 2019″]
Ballagás 2019
[Best_Wordpress_Gallery id=”136″ gal_title=”Ballagás 2019″]
Gyermeknap
2019. május 30-án került megrendezésre, immár sokadik alkalommal, intézményünk GYERMEKNAPJA.
A változatos programok mellett, második alkalommal látogattak el hozzánk és adományoztak gyermekeinknek több felújított kerékpárt a KAKK vagyis a Kiskunfélegyházi Amatőr Kerékpáros klub tagjai.
Az idő nem volt túl kegyes hozzánk, de a kedvünket semmi nem tudta elrontani. Az isteni finom hot-dog, az arcfestés, a csillámtetkó, a pici póni, a menetleveles csapatverseny, a ruhabörze, a tűzoltóautó, a trambulin és a sok-sok jutalom kárpótolt bennünket.
Csodás napot zártunk!
Köszönöm a sok segítséget kollégáimnak és az iskola vezetésének!
„Mert ránk is szükség van, pont miránk…”
Horváthné Gulyás Henrietta
DÖK segítő pedagógus
[Best_Wordpress_Gallery id=”132″ gal_title=”Gyermeknap 2019″]
Átadták a megújult tornatermet
A tornaterem ünnepélyes keretek között május 27-án került átadásra városvezetésünk, valamint a kosárlabdát szerető vállalkozók és támogatók jelenlétében.
A mindenki által ismert Bajcsy Iskola a 60-as évek elején épült. Sajnos az eltelt közel 60 évben több változás is történt az épület életében, de felújításra, korszerűsítésre nem volt lehetőség. A tornatermet a rendezvények alkalmával és a mindennapos testnevelés óra vezetésével rendszeresen használja az iskola. A tanulók számára nagyon fontos a mozgás, a sportolás iránti érdeklődésük felkeltése és személyiségük fejlesztése. Hiszen a sport nemcsak nevel, hanem egységet, közösséget is teremt. Megtanítja a gyerekeket egymásért küzdeni, csapatban gondolkodni. Sajnos az utóbbi időben sok probléma merült már fel a világítással, az ablakok záródásával, a linóleummal kapcsolatban és már egy tisztasági festés is esedékes lett volna régóta.
Másfél évvel ezelőtt Iványi Ferenc, a Félegyházi Térségi Sportiskola kosárlabda szakosztályának vezetője hozta szóba a felújítás lehetőségét. Az álom pedig valóra vált. Az intézmény tanulói gyermeknap alkalmából május 28-tól vehetik birtokba a megújult tornatermet, hiszen előttük mindeddig titok volt, hogy milyen felújítási munkálatok zajlanak iskolájukban – mondta Keresztesné Csikós Gabriella igazgatónő az ünnepélyes átadáson.
Az iskola tanulóinak szívet melengető verses – zenés – énekes előadását követően Iványi Ferenc kosárlabda szakosztály-vezető szólt a megjelent diákokhoz, tanárokhoz, edzőkhöz és meghívott vendégekhez.
Az avató beszédet követően Csányi József polgármester, valamint Balla László alpolgármester osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Végül az izgatottan várakozó kosárlabdázó kisdiákok birtokba vették a megújult tornatermet.
[Best_Wordpress_Gallery id=”130″ gal_title=”Tornaterem átadó 2019″]
Forrás, további információk és képek: http://www.infokiskunfelegyhaza.hu/hirek/olvas/megujult-a-gollesz-viktor-altalanos-iskola-tornaterme-2019-05-28-093447
Ilyen még nem volt
A pályázat célja az volt, hogy egészséges, fogyatékkal élő, vagy tartósan beteg gyerekek között kapcsolatok alakuljanak és erősítsék a társadalmi felelősségvállalást. A pályázat különlegessége, hogy az alkotásoknak együttesen kellett elkészülni egy speciális gyógypedagógiai intézménnyel és egy többségi iskolával. Az elkészült művek a tanulók közös munkájának eredménye, amelyet megelőzött egy tervező, szervező folyamat. Az egyeztetések alkalmával jó volt megtapasztalni az együttgondolkodás élményét, és várva várni a közös munka gyümölcsét.
Díjazott tanulópárok:
Gera Marcell 3. o. (Göllesz Viktor EGYMI) – Kelemen László 8. o. (Dózsa György Általános Iskola)
Lovas Róbert 7. o. (Göllesz Viktor EGYMI) – Kalmár Nagy Fruzsina 8. o. (Dózsa György Általános Iskola)
[Best_Wordpress_Gallery id=”128″ gal_title=”Ilyen még nem volt 2019″]
Ki Mit Tud 2019
– Minden évben az egyik legnagyobb élményt nyújtó program mind a tanulók, mind pedig a pedagógusok számára a Ki Mit Tud. Akik neveztek erre a megmérettetésre, már mindannyian győztesek, hiszen nagy bátorság, kitartó és szorgalmas felkészülés kell a színpadi szerepléshez több száz versenyző és néző előtt – mondta bátorító üdvözlőjében Keresztesné Csikós Gabriella igazgatónő.
A produkciók előtt Berente Tünde így összegezte gondolatait a versennyel kapcsolatosan: – A legfontosabb értékünk és értékhordozónk a gyermek, az ifjúság. Czeizel Endre neves magyar orvos-genetikus nagyon sokáig kutatta, hogy miben is áll a tehetség. A végén azt mondta, hogy a szerencsén múlik. Egy pillanat és egészen más lesz az ember, mást kap ajándékba. Az embernek egy nagyon nagy értéke a tehetség, és majdnem mindenkiben van. Van, akinél hamarabb, és van akinél hosszabb idő kell ahhoz, hogy kiderüljön miben tehetséges.
A mi szakembereink fejlesztő- és gyógypedagógusaink azt vallják, hogy mindenkiben van tehetség. Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy a teljes személyiségét fejlesszék. Intézményeink és az ezekben dolgozó pedagógusok arra törekednek, hogy ne csak a hiányokat pótolják, hanem megtalálják az erősségeket és tovább fejlesszék. Azaz legnagyobb feladatunknak a tehetséggondozást tekintjük. Ez azonban szeretet, elhivatottság és áldozatvállalás nélkül nem lehetséges. Ennek a három adottságnak a meglétét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ilyen sokan itt vagyunk ezen a tehetségkutató versenyen – zárta gondolatait.
A verseny legjobbjai továbbjutottak a szeptemberi, Kiskőrösön tartandó döntőbe.
[Best_Wordpress_Gallery id=”126″ gal_title=”Ki Mit Tud 2019″]
Határtalanul program 2019
HATÁRTALANUL PROGRAM 2019.
A Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI 7. osztályos tanulói a Határtalanul,(HAT-18-01-0698) program keretében 4 napot töltöttek Erdélyben 2019. március 26-29. között.
A megnyert támogatásból utazhatott az iskola 10 diákja és 2 pedagógusa. Utazásunk során a történelmi Magyarország nagy múltú, híres, történelmi- és irodalmi személyiségeket adó településeit tekintettük meg.
- nap
Aradon a Tűzoltó-téren a „Megbékélés parkot” látogattuk meg először, ahol hosszú évtizedek rabsága után ismét áll Zala György alkotása, a Szabadság-szobor. Rövid megálló és koszorúzás az aradi vesztőhelyen.
Máriaradna kegytemploma– A történelmi Magyarország egyik legfontosabb Mária-kegyhelye, a Maros völgyében.
Marosillyén – Bethlen Gábor szülőháza, a falut 1577-től az iktári Bethlen főúri család kapta meg adományul, ezért már itt született meg Bethlen Gábor, az Erdélyt később felvirágoztató fejedelem. A Bethlen Ház, egyike azon dél-erdélyi műemlék épületeknek, amelyet a Böjte Csaba ferences szerzetes Szent Ferenc Alapítványa mentett meg.
Szállás elfoglalása a Szent Ferenc alapítvány vendégházában A ferences templomban hallgattunk meg tájékoztatót a Böjte Csaba ferences szerzetes nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány tevékenységéről.
- nap
Déva vára – A Dévát uraló várhegy vulkanikus oromzatán látható a legendával átitatott emblematikus Déva várának romja. A már messziről látható szabályos kúp alakú hegyen, a Maros partján, stratégiai helyen épült erődítmény falai közül káprázatos kilátás nyílik.
Vajdahunyadra utaztunk, ahol a „Várak királyát”, a Hunyadi-Bethlen várkastélyt látogattuk meg.
Gyulafehérváron a 13. században épült érseki székesegyházban a Hunyadiak, Izabella királyné és János Zsigmond keleti magyar király, később Erdély első fejedelme gazdagon díszített kőszarkofágjait koszorúztuk meg.
Nagyenyeden, a Bethlen Gábor fejedelem által alapított református kollégiumba látogattunk.
Torockó – Néprajzi múzeum: 1952-ben nyitották meg a néprajzi múzeumot, ahol helyet kaptak a festett bútorok, népviseletek, keresztszemes kézimunkák. Erdélyben, a hegyek ölelésében rejtőzik egy apró, magyarok lakta egykori bányászfalu, mely helyi és környezeti adottságai és múltja révén számtalan legendát rejt. Ráadásul az itt lakó magyarság még erősen őrzi hagyományait és kultúráját is. Ez a gyöngyszem Torockó, háttérben a páratlan szépségű Székelykővel.
Érkezés a szállásra Tordatúron, vacsora, szabadidő.
- nap
Tordai sóbánya – A tordai sóbánya egy igazi sóbányászati múzeum. A bányászati szerkezetek kiváló konzerválása és a felújítási munkálatok lehetővé tették, hogy e csodás helyen a történelem és legenda sikeresen egybeolvadjon.
A Tordai-hasadéknál Szent László királyhoz kötődő legendákat ismertünk meg, miközben a lovagkirály életét és cselekedeteit is bemutattuk a diákoknak. Megismertük a Tordai-hasadék különleges flóráját-faunáját is.
Falatozás a Tordai Hasadéknál, tipikus erdélyi ételekből gazdag kínálatot kóstolhattunk.
Kolozsvárott a Szent Mihály templom előtt a Mátyás király és vitézei szoborkompozíciót láttuk. Szülőháza mellet egy nagy erdélyi fejedelem, Bocskai István szülőházát is megnéztük. A két nagyság életét, kolozsvári kötődését elevenítettük fel, koszorúztuk meg.
Vacsora, szállás Tordatúron
- nap
Körösfői vásár – Asszonyok varrottasairól, illetve férfiak által készített fafaragásairól híres kalotaszegi település. Népművészetét az út menti kirakodóvásárban is megtekinthettük, apró ajándéktárgyakat vásároltunk.
Erdély kapujában, a Király-hágón tartottunk pihenőt, ahonnan káprázatos panoráma nyílik Erdélyországra.
Nagyvárad, séta a belvárosban: Bémer tér, Szent László tér, régi magyar nemesi paloták, Fekete Sas Palota, Városháza, Körös-part. Meglátogattuk a Római Katolikus Székesegyházat, amely előtt áll az alapító, Szent László királyunk szobra.
Kényelmes, biztonságos utunkról a Róna Busz Kft gondoskodott.
Köszönet idegenvezetőnknek, Moldvai Szász Tündének!
Igazi életre szóló élményt kaptunk!
Köszönettel:
Kiskunfélegyháza, 2019-04-04 Kaposiné Mészáros Ildikó
Fazekasné Koncz Mónika
[Best_Wordpress_Gallery id=”124″ gal_title=”Határtalanul program 2019″]
Szavalóverseny 2019
„Egyenként csak szavak vagyunk, de együtt egy verset alkotunk.”
/Kerstin Gier/
- március 7-én, intézményünk diákönkormányzata, sokadik alkalommal szervezte meg az immár hagyománnyá vált Szavaló versenyt. Gyermekeink apraja-nagyja, az ovisoktól a készségfejlesztő iskolásokig, készültek erre a megmérettetésre.
A háromtagú bírálóbizottságnak nem volt könnyű dolga, hiszen 52 produkció közül kellett megítélni, hogy kik nyerhetik el a legjobbaknak járó okleveleket és jutalomkönyveket.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani,
hogy évek óta örömmel elvállalják felkérésünket zsűritagjaink: Huszárné Emő néni (intézményünk volt vezetője), Czibolya Szilvia (Városi Könyvtár képviselője) és Fricskáné Fekete Ibolya (egykori gyógypedagógus kollégánk).
[Best_Wordpress_Gallery id=”122″ gal_title=”Szavalóverseny 2019″]
Projektzáró 7. osztály
Reformkor projekt
A hetedik osztály tantervi anyaga a magyar reformkor időszaka. Kézenfekvő volt a választás, hiszen ezt a korszakot nemcsak történelmi vonatkozásában, hanem irodalmi, zenei, építészeti, tudományos és egyéb területekről is vizsgálni lehet. A megszerzett ismereteken kívül a projekt során lehetőségük nyílt a tanulóknak az élményszerű feldolgozásra. Megtapasztalták a kor hangulatát és beleélhették magukat a reformkori emberek változatos életvitelébe.
[Best_Wordpress_Gallery id=”118″ gal_title=”Projektzáró 7. osztály”]
Farsang 2019
„Behúzza karmait a tél,
mint a felszállni kész madár,
a fehér feketére vált:
olvad a hó alatt a határ.”
- február 15-én került sor intézményünk farsangi ünnepségére.
A Diákönkormányzat szervezésével a rendezvény előtt egy héttel a 7. osztályos tanulók tombolát árultak iskolánk diákjainak. A tombola fődíját, mint minden évben, a gyermekek kérését figyelembe véve, a diákönkormányzat kasszájából vásároltuk meg.
Sok-sok felajánlást kaptunk a szülőktől, amit ezúton is
szeretnénk hálásan megköszönni!
Több éve már, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolunk a Félegyházi Pékség Kft.– vel. Idén ismét nagy örömöt okoztak gyermekeinknek ízletes fánkjaikkal.
Az osztályok csoportos produkciói minden évben egyre ötletesebbek.
Ezzel a színvonalas délutánnal végül sikeresen elűztük a telet.
Horváthné Gulyás Henrietta
[Best_Wordpress_Gallery id=”120″ gal_title=”Farsang 2019″]